Menü

Zarándokutakon kerekezve

Ma már közel 900 kilométer hosszú, biztonságosan használható kerékpáros útvonal köti össze Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, valamint a felvidéki Nagyszombat és Pozsony megye vallási kegyhelyeit. A főegyházmegyénket is érintő SacraVelo névre keresztelt zarándokútvonalon két keréken, természeti környezetben, rövid távolságokat megtéve fedezhetjük fel a térség szakrális értékeit.

Komárom-Esztergom megyében összesen 241 kilométeren hosszan húzódik a kijelölt biciklis zarándokút, amelynek nyomvonalán 38 települést és öt Mária-kegyhelyet kereshetünk fel. Az útvonalon 42 pihenőhelyet, 13 helyszínen pedig információs táblákat találunk, amelyek a kistelepülések kulturális és vallási látnivalóihoz eljutást segítik. A táblákon látható QR-kódok beolvasásával további információt szerezhetünk egy-egy adott látványosságról a SacraVelo weboldalán, ahol nemcsak kész, tematikus útvonalak között válogathatunk, de akár saját túránkat is megtervezhetjük.


Tipp: Tervezzék meg a túrát mobilon!
Töltsék le a SacraVelo alkalmazást, amelyen kiválaszthatják, hogy milyen távolságú kerékpárutat szeretnének bejárni. A térképes útvonalterv lementhető a telefonra, így túra közben, offline is használható. 

 

 

 

 

 


Ezek a látnivalók is érdekelhetik

Keresés