A Don Bosco Közösségi Házat 2022-ben adták át azzal a céllal, hogy a közösségi tér hűen tükrözze alapítójuk, Don Bosco örökségét, és a szalézi rend szellemiségét. Az ott dolgozók elkötelezetten munkálkodnak azon, hogy a ház különféle programjai a gyermekek, fiatalok és családok javát szolgálják. Továbbá örömmel bocsátják rendelkezésre helyiségeiket családi vagy céges rendezvények, tanfolyamok, kurzusok, workshopok számára is. A közösségi házat a letisztult, modern dizájn és a jól felszerelt, változatosan kihasználható terek jellemzik.
- Havasi József Aula: Ideális állófogadásokhoz, vacsorákhoz, családi összejövetelekhez, valamint élőzenés és táncos eseményekhez, esküvőkhöz és bálokhoz. A tér a Margit mama bárral egybenyitható, így a rendezvényhez kapcsolódó esetleges cateringigényt is könnyedén meg lehet oldani.
- Szalézi Szent Ferenc Konferenciaterem: A ház legnagyobb terme, befogadóképessége 150 fő széksorosan, de a beépített mobilfalak révén három kisebb, egyenként 50nm-es szekcióteremre osztható. Korszerű hűtő-fűtő és szellőztető rendszerrel, hang- és vizuális eszközökkel felszerelt. Catering, kávészünet és kisebb állófogadások kiszolgálásához pedig a terem előtti 30 nm-es terület kiválóan alkalmas.
- Tetőtéri Sportszoba: 80 nm-es tér táncórákra, sportfoglalkozásokra, gyermekek és felnőttek számára. Tükrös fal, műanyag melegburkolat, és Bluetooth vezérelhető hangtechnika áll rendelkezésre. Öltözőszekrények, zuhanyzók és egy átöltözésre alkalmas helyiség is a rendelkezésre áll.
Emellett öt külön csoportszoba is elérhető, amelyek mind-mind fontos szalézi szerzetesek, szaléziakhoz szorosan kötődő személyiségek neveit viselik:
- Boldog Zeferino Namuncurá csoportszoba Alapterület 41 nm
- Lovag Lonkay Antal csoportszoba Alapterület 30 nm
- Boldog Laura Vicuna csoportszoba Alapterület 26 nm
- Mazzarello Szent Mária csoportszoba Alapterület 42 nm
- Vándor József csoportszoba Alapterület 26 nm
Ezek a csoportszobák ideálisak kisebb létszámú összejövetelek, tanfolyamok vagy workshopok számára.