Régi idők tárgyait, korábbi évtizedek emlékeit rejtő, apró tartályba zárt papírosokról egyre többször lehet hallani az elmúlt években. A céljuk mindnek ugyanaz: közölni, informálni a jövő generációt mindarról, amit abban a kornak fontosnak véltek egy jeles esemény, akár egy épület befejezése kapcsán. Főegyházmegyénkben három helyen is őriznek ilyen időkapszulákat, amelyek közül az egyiket akár közvetlen közelről is meg lehet nézni.
A Budapesti Szent István-bazilikában egy csillárt keressenek!
A Mária kápolnában van egy csillár, amelyről a kápolna 2014-es felújítása során derült ki, hogy egy 115 éves időkapszulát rejt. A korabeli Magyar Hírlapba tekert, kartonhengerbe zárt, kézzel írt cédula a csillár egy üreges angyalfigurájából csúszott ki, és készítőinek nevét tartalmazta. A restauráló munkálatok során az eredeti időkapszulát visszatették az angyaltestbe egy újabb cédulával együtt, ami már a felújításban közreműködők neveit is tartalmazza.
Az Esztergomi bazilika csúcskeresztje 170 évig rejtette
Még az előzőnél is régebbi időkapszulát láthatunk az esztergomi bazilikában, amelyet építésének utolsó fázisában, 1845. augusztus 19-én rejtettek el a 100 méter magas épület legmagasabb pontján. A légmentesen lezárt rézhengert 2021 tavaszán régészek emelték ki a csúcskeresztből, akik a bazilika építésének történetét röviden leíró, díszes pergament találtak benne, rajta az egyházmegye akkori papjainak névsorával. A rézhengert és az időkapszula tartalmát ma már a látogatók is megnézhetik a Panorámateremben.
A Mátyás-templom toronygombjából egy gyerekfotó is előkerült
Kevesen tudják, de a templom Mátyás- és huszártornyának gombjaiban is találtak időkapszulát, amelyekben a különböző restaurálások alkalmával a munkálatokban résztvevők nevét tartalmazó iratot helyeztek el. Külön érdekesség, hogy az 1960-as évek restaurátorai nemcsak iratot, hanem a családjukhoz és a korhoz kapcsolódó emlékeket is elrejtettek az időkapszulában. Így került bele az egyik bádogos lányának az óvodai fényképe és egy szál Kossuth cigaretta is.