Menü
1053 Budapest, Papnövelde utca 7.

Pálos Könyvtár

Központi Papnevelő Intézet épületében működő könyvtárat még a pálos szerzetesek töltötték fel könyveikkel az 1770-es évek elején. És bár az elmúlt évszázadokban könyvállományától többször megfosztották, a szépen faragott, fényes bútorzata és hatalmas, mennyezeti freskója miatt ma is az egyik legszebb barokk könyvtárteremnek számít.

A két emelet magasságú termét a mennyezetig könyvespolcok borítják, a két belső sarokban pedig csigalépcső vezet az emeleten körbefutó galériához. Berendezését a bajor származású Rutschmann Antal pálos szerzetes tervezte, és egy pálos testvérekből álló, kisebb csoport dolgozott az elkészítésén. A tölgyfából készült, méhviasszal kezelt bútorzat különlegessége, hogy a polcok alá íróasztalkákat, lúdtoll- és tintatartókat rejtettek el. 

A mennyezeten egy eredeti állapotában megőrzött, hatalmas freskót láthatunk, amelyen a teológia szolgálóleányainak megfelelően nőalakok képviselik a különböző tudományokat a filozófiától kezdve az orvostudományon át a költészetig. A boltozat négy sarkából pedig a négy nagy nyugati egyházatya néz le az olvasókra: Szent Jeromos (oroszlánnal), Szent Ambrus (méhkassal), Szent Ágoston (lángoló szívvel) és Nagy Szent Gergely (a Szentlélek galambjával). Az ábrázolásokat vélhetően a szomszédos Kisboldogasszony-templom mennyezetképeit is festő Johann Bergl és munkatársai készítették.

A történelem viharai között azonban valóságos csoda, hogy a könyvtár épen fennmaradt. Állományát 1770 körül a pálosok töltötték fel a törökök elől megmentett és megőrzött könyvekkel, de II. József királyi rendelete értelmében a legértékesebb, kódexeket és térképeket tartalmazó részét elvitték, és csak a teológiai tárgyú műveket hagyták meg termében. Amikor azonban 1805-ben I. Ferenc király megalapította a ma is itt működő Központi Papnevelő Intézetet, engedélyezte, hogy az Egyetemi Könyvtárba begyűjtött kolostorkönyvtárak másodpéldányaival feltöltsék az egykori Pálos Könyvtár polcait. Az állományt attól fogva a papnövendékek használták tanulmányaikhoz.

Ma a könyvtárban nyolcezer kötet és összesen 16 ezer mű található. A könyvtár állománya lényegében latin nyelven íródott, többségében a 16-18. század termése. A protestáns könyvállomány pedig többnyire szlovák és német nyelvű. De látványos terme mellett a könyvtár értékességét jelenti az a tény is, hogy 15 kötetet őriznek az 1500-as évek előtti időkből.

Tudta?

1803-ban itt nyílt meg a Nemzeti Múzeum és Könyvtár, vagyis ez volt az első könyvtárterme a mai Országos Széchenyi Könyvtárnak, és ez volt első otthona a Magyar Nemzeti Múzeumnak is. 

 

Látogatói információk, jegyárak
1053 Budapest, Papnövelde utca 7.

A könyvtár előzetes bejelentkezés után látogatható.

egyetemitemplom@kpi.hu

www.egyetemitemplom.com

 


Ezek a látnivalók is érdekelhetik

Keresés