Az Imagine Budapest csapatával közösen belvárosi orgonatúrára hívjuk az érdeklődőket. A háromórás program igazi koncertélményt ígér: a velünk sétálók minden állomáson lélekemelő élőzenét hallgathatnak.
December 1-31. között karácsonyi hangulatban szervezünk meg sétákat, hogy az élmény igazán ünnepi legyen! Ezen a túrán ebben az időszakban adventi és karácsonyi gregorián énekekkel és orgonamuzsikával várunk. Ha egy orgona megszólal, a zene betölti a teret. Legyen szó egy bazilika vagy éppen egy falusi kistemplom hangszeréről, az orgonaszó bekúszik a legeldugottabb zugokba is, a templomban lévőket körülöleli, végigsimít a festményeken és szobrokon, és rendszerint még az utcán is hallani.
Aki valaha hallott már szép orgonamuzsikát, pontosan érti, hogy miért hívják a hangszerek királynőjének: működése összetett, hangzása egyszerre finom és erőteljes, megjelenése pedig lélegzetelállítóan elegáns. Hogy hogyan lehet a sípokat megszólaltatni, hogy mit tudhatunk meg egy templomról a karzatról lenézve, hogy mikor milyen dallamok csendülnek fel az orgonán, azt ezen a sétán egy igazi szakértőtől hallgathatjuk meg: vezetőnk Lendvai Gyula idegenvezető, aki nem mellesleg a Belvárosi Szent Mihály templom kántora és számos más templom kántorhelyettese.
Helyek, ahová betérünk: Nagyboldogasszony Főplébánia-templom, Belvárosi Szent Mihály-templom, Egyetemi Templom, Belvárosi Ferences templom